Szak: Közgazdásztanár (4 féléves) - 2021/22/1 félévtől
Tantárgy szerepe: Kötelező
Ajánlott félév: 3
Szak: Mérnöktanár (4 féléves) - 2021/22/1 félévtől
Tantárgy szerepe: Kötelező
Ajánlott félév: 3
Célkitűzések
A tantárgya célja, hogy a hallgató megismerje a vállalati képzések sajátosságait és mind a munkáltató, mint a munkavállaló szükségleteinek megfelelő rövid-, közép- és hosszútávú képzések egymásra épülő, hatékony rendszerében tudjon gondolkodni. Azaz képes legyen átlátni az adott emberi erőforrásokban rejlő lehetőségeket és ezt a közös fejlődés érdekében, a legjobb irányba elmozdítani
Tanulmányi eredmények
Tudás
- Rendelkezik a vállalati képzések tervezéséhez, szervezéséhez és vezetéséhez szükséges speciális elméleti és módszertani alapokkal és gyakorlati ismeretekkel. Alapvető ismeretekkel rendelkezik a különböző motiváció-elméletekről, a tanulási motiváció felismerésének és fejlesztésének módszereiről.
- Fel tudja mérni és segítséget tud nyújtani a menedzsment számára a rövid-, közép- és hosszútávú vállalati hatékonyság, termelékenység növelése érdekében szükséges képzésekről. Elsajátította a gyakorlati foglalkozások tervezésével, szervezésével, megvalósításával és ellenőrzésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket, az egyéni és csoportos gyakorlatok szervezésének alapelveit, a differenciálás, a felzárkóztatás és a tehetséggondozás alapfogalmait. Ismeri és alkalmazza az egész életen át tartó tanulás jelentőségét.
- Számos szakmai szempontot figyelembe véve szem előtt tudja tartani a dolgozók egzisztenciális és érzelmi biztonságának megteremtését és megerősítését célzó változások segítését a munkavállalók képzésében. Ismeri a szakmai elméleti és gyakorlati oktatás, beleértve a felnőttképzés legfontosabb pedagógiai, pszichológiai, szociológiai elméleteit, a nevelés, az oktatás, a képzés alapfogalmait, összefüggéseit, törvényszerűségeit. Tájékozott a differenciális pedagógia, az adaptív tanulásszervezési stratégiák, módszerek kiválasztásának és alkalmazásának kérdéseiben.
Képesség
- Képes a képzési programok összeállítására, a megfelelő szakemberek kiválasztására, vállalat érdekeinek összehangolására a munkavállaló képességeivel és lehetőségeivel, valamint az elméleti követelményekkel.
- Képes a meglévő szervezeti tudás áttekintésére és a képzések tervezésében szem előtt tartja a méltányos és igazságos foglalkoztatás szempontjait is, amely hozzájárul a munkavállalók jóllétéhez és vállalati légkör minél pozitív alakításához.
- Képes hosszú távon gondolkodva, sok szempontú, multidiszciplináris tervezésre, amely hozzájárul a vállalat piaci stabilitásához és a munkavállalók egyéni életbiztonságához egyaránt.
- Képes a gyakorlati vizsgák megtervezésére, megszervezésére, megvalósítására, ellenőrzésére, értékelésére a minőségbiztosítási elvek figyelembevétele révén.
- Képes a munkavállalók képességeinek fejlesztésére, különös tekintettel a logikus gondolkodásra, a problémamegoldásra, az ismeretszerzésre és a kommunikációra.
- Képes szakmódszertani, szaktárgyi, tanuláselméleti és tantervi tudásának hatékony integrálására.
- Képes a gyakorlati oktatási folyamat megtervezésére, megszervezésére, megvalósítására, ellenőrzésére és értékelésére is.
- Képes az oktatási stratégiáknak (módszerek, munka és szervezeti formák, taneszközök) a gyakorlati oktatás nézőpontjából való megválasztására, alkalmazására, a megvalósítás eredményének ellenőrzésére, értékelésére, majd a folyamat korrekciójára.
- Képes a szakképzés keretében a felnőttképzés és a duális képzés megtervezésére, megszervezésére,
- Képes közreműködni a vállalati gyakorlati képzési helyek kialakításában.
Attitűd
- Nyitott a pedagógia átfogó gondolkodásmódjának és gyakorlati működésének alapvető jellemzőinek hiteles közvetítésére, átadására.
- Törekszik arra, hogy a problémákat lehetőleg másokkal együttműködve oldja meg.
- Nyitott és kezdeményező az adott vállalat képzési, továbbképzési, betanítási feladatainak tervezése és lebonyolítása iránt.
- Tiszteli munkatársai személyiségét.
Önállóság és felelősség
- Felelősséggel részt vállal a képzéssel kapcsolatos szakmai nézetek kialakításában.
- Felelősséggel részt vállal a képzéssel kapcsolatos szakmai nézetek indoklásában.
Oktatásmódszertan
Előadások, órai gyakorlatok, kommunikáció írásban és szóban, IT eszközök és technikák használata.
Tanulástámogató anyagok
- 1. Benedek András (szerk.): A szakképzés pedagógia alapkérdései, egyetemi jegyzet, BME-GTK, 2005. december
- ● 2. Barizsné Hadházi Edit és Polónyi István (2004): Felnőttképzés, vállalati képzés. Debreceni Egyetem,
- https://mek.oszk.hu/05500/05593/05593.pdf
- ● 3. Goleman, D.: Érzelmi intelligencia a munkahelyen SHL Kiadó, Budapest, 2002.
- ● 4. Halász Gábor (2003): A munka átalakuló világa és az oktatással szembeni igények. In: Útközben - Minőségfejlesztés a
- tanulásfejlesztésért. Válogatás az V. és a VI. szegedi minőségbiztosítási konferencia előadásaiból. Szeged. 13-26.
- ● 5. McCrae, R.R. (1992): Revised NEO Personality Inventory (NEO-PI-R) and NEO Five Factor Inventory (NEO-FFI).
- Professional Manual Odessa, FL: Psychological Assessment Resources
- ● 6. Solti-Halász-Fekete: Gyakorlati oktatás a duális képzésben, in: szerk. Benedek A: Oktatási elméletek a szakképzésben
- ● 7. Spencer Kagan: Kooperatív tanulás. Budapest, 2001, Önkonet Kft.
- ● 8. Tóth Katalin (2021): Szervezeti képzés jellemzői empirikus vizsgálatok tükrében, Doktori (PhD) értekezés, Magyar Agrár- és
- Élettudományi Egyetem, Gazdaság- és Regionális Tudományok Doktori Iskola,
- ● https://archive.uni-mate.hu/sites/default/files/toth_katalin_ertekezes.pdf
- ● 9. Tóth Péter: A tanulói problémamegoldó gondolkodás fejlesztésének stratégiái
Általános szabályok
A 2.1 és 2.2. pontban megfogalmazott célok és tanulási eredmények elérése évközi írásbeli és/vagy szóbeli teljesítménymérés, beadandó dolgozat és/vagy projektfeladatok és a gyakorlatokon tanúsított aktív részvétel alapján történik
Teljesítményértékelési módszerek
A. Szorgalmi időszakban végzett teljesítményértékelések részletes leírása: 1. Részteljesítmény-értékelés (házi feladatok): - Összegző teljesítményértékelés: a tantárgy és tudás, képesség típusú kompetenciaelemeinek komplex, írásos értékelési módja zárthelyi dolgozat formájában, a dolgozat alapvetően a megszerzett ismeretek alkalmazására fókuszál, - Beadandó dolgozat és/vagy projektfeladatok: a tantárgy tudás, képesség, attitűd, valamint önállóság és felelősség típusú kompetenciaelemeinek komplex értékelési módja, melynek megjelenési formája az egyénileg vagy csoportosan készített feladat. - Aktív részvétel: a tantárgy tudás, képesség, attitűd, valamint önállóság és felelősség típusú kompetenciaelemeinek egyszerűsített értékelési módja, melynek megjelenési formája a felkészült megjelenés és tevékeny részvétel a konzultációkon B. Vizsgaidőszakban végzett teljesítményértékelés (vizsga)
Szorgalmi időszakban végzett teljesítményértékelések részaránya a minősítésben
- 1. részteljesítmény értékelés (1. házi feladat):: 40
- 2. részteljesítmény értékelés (2. házi feladat):: 20
- 3. részteljesítmény értékelés (3. házi feladat): : 40
- összesen: 100
Vizsgaelemek részaránya a minősítésben
Az aláírás megszerzésének feltétele, az aláírás érvényessége
Kontakt tanórán való részvétel és a házi feladatok elkészítése
Érdemjegy-megállapítás
% | |
---|---|
Jeles | 96-100 |
Jeles | 88-95 |
Jó | 75-87 |
Közepes | 62-74 |
Elégséges | 50-61 |
Elégtelen | 0-49 |
Javítás és pótlás
1) A házi feladat a mindenkori Tanulmányi és Vizsgaszabályzat előírásai szerint, a Térítési és Juttatási Szabályzatban előírt díjak megfizetése mellett pótolható.
A tantárgy elvégzéséhez szükséges tanulmányi munka
Munka jellege | Munkaórák száma |
---|---|
részvétel a kontakt tanórákon | 70 |
házi feladatra felkészülés | 40 |
egyéb felkészülés | 40 |
összesen | 150 |
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Kari Hallgatói Képviselet véleményezése után jóváhagyta dr. Lógó Emma oktatási dékánhelyettes 2024. 06.03-án. Érvényes 2024.06.03-tól.
A félévben sorra vett témák
A 2.2. pontban megfogalmazott tanulási eredmények eléréséhez a tantárgy a következő tematikai blokkokból áll. Ezek hossza alapesetben 4 óra (két hét), ám a hallgatók összetételétől és az általuk javasolt problémák tárgyalásának jellegétől függően arányuk az egyes félévek során változhat. Az egyes félévekben meghirdetett kurzusok sillabuszaiban e témaelemeket ütemezzük a naptári és egyéb adottságok szerint.
Előadások témái | |
---|---|
1. | Vállalti struktúrák és a humánerőforrás fontossága |
2. | Egzisztenciális és érzelmi biztonság vs. profit és versenyképesség |
3. | Egyenlő esélyek, megfelelő bánásmód az oktatásban és a képzésben |
4. | Tehetségkutatás és tehetséggondozás vállalati környezetben |
5. | A képzések tematikája, struktúrája, rendszereA képzések pedagógiája és pszichológiája |
6. | Hogyan győzzük meg a munkaadót és hogyan a munkavállalót |
7. | Értékelés és mérés, rövid és hosszútávú követések, eredménykimutatások |
8. | Az oktató személye |
9. | Önreflexiók, tudástranszfer – amire készülni tudunk és ami jön! |
További oktatók
Név | Beosztás | Elérhetőség |
---|---|---|
Dr. Berzsenyi Emese | adjunktus | berzsenyi.emese@gtk.bme.hu |
Dr. Szandi-Varga Péter; | adjunktus | szandi-varga.peter@gtk.bme.hu |
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Tantárgyi adatlap I. és II. részén túli III. részét az érintett szak(ok) szakfelelőse(i)vel való egyeztetés alapján az 1.8. pontban megjelölt Műszaki Pedagógia Tanszék vezetője hagyja jóvá.