Szak: Szabadon választható tárgyak
Tantárgy szerepe: Szabadon választható
Ajánlott félév: 0
Célkitűzések
A kurzus célja a vizuális környezet kommunikatív aspektusainak tudatosítása a hallgatókban első lépésben a befogadói, fogyasztói szinten, majd második lépésben a felelős, aktív alkotói szinten. A kurzus első felében a vizuális kommunikáció kérdéseit problémacentrikusan, médiumfüggetlenül vizsgáljuk, a kurzus második felében viszont az egyes médiumok (grafika, fotó, mozgókép, tárgyak, terek) és azok sajátosságai tematizálják a közös diskurzust. A központi kérdés az elméleti problémák tárgyalása, és a hallgatók által megoldandó gyakorlati feladatok során egyaránt az, hogy mi a kapcsolat az üzenet és annak médiuma, vagyis a tartalom és a megformálás között, illetve mi befolyásolja, árnyalja ezt a kapcsolatot az adott társadalmi, kulturális, kognitív kontextusban. A gyakorlati feladatok esetében a korábbi évek gyakorlatától eltérően az identitáskifejezésre, saját grafikus anyagok tervezésére és bemutatására koncentrálunk, amely preferáltan, de nem kötelezően a hallgató saját portfóliójának kidolgozásában ad segítséget.
Tanulmányi eredmények
Tudás
- Társadalmi jelenségek működését leíró tudományos fogalomkészlet ismerete
- Társadalomtudományi módszertanok ismerete
- Társadalmi intézmények (jog, nyelv, vallás stb.) ismerete.
Képesség
- Argumentációs és racionális vitában részvétel képessége
- Elemzési képesség
- Akadémiai jellegű feladatoknál ítélőképesség, önálló döntés képessége.
Attitűd
- Társadalomtörténeti nyitottság
- Önkritikára és önfejlesztésre való nyitottság
- Saját képességek önreflexiója.
Önállóság és felelősség
- Saját világnézetének szakmai közegben való megjelenítése
- Történetileg és politikailag koherens világnézet kialakítására való törekvés
- Szakmai normák elfogadása és érvényesítése
Oktatásmódszertan
Előadás, önálló gyakorlati, tervezési feladatok, diszkusszió
Tanulástámogató anyagok
- A tantárgy elvégzéshez szükséges oktatási anyagok, szakirodalom a kurzus moodle-oldaláról érhető el a hallgatóknak (edu.gtk.bme.hu)
Általános szabályok
A kurzus teljesítésének feltétele a gyakorlati feladatok (kollázs, névjegykártya, önéletrajz és portfólió) elkészítése és a két prezentáció. A kurzus teljesítésének nem feltétele a zárthelyi dolgozat megírása.
Teljesítményértékelési módszerek
Kollázs és statement: A hallgatók egyénileg egy fekvő formátumú, A/3-as méretű, 150 dpi felbontású, képernyőre optimalizált .pdf formátumban kollázst készítenek, amely a vizuális környezetük, ízlésük feltárására, bemutatására szolgál. A kollázsokat nem kell kinyomtatni, képernyőn keresztül kerülnek értékelésre. A kollázs nem tartalmazhat szöveget! A ’statement’ verbális megfogalmazása annak, amit vizuálisan meg szeretnének jeleníteni, maga az üzenet megfogalmazása kulcsszavakban, versben, néhány mondatban, stb. A leírást külön szöveges fájlként kell menteni. Kreatív önéletrajz: A kollázsokra formai jegyekben támaszkodó adatsor-vizualizációt készít minden hallgató. A cél az információk minél hatékonyabb, érdekesebb átadása. Az önéletrajzok formátuma tetszőleges, bemutatni csak elektronikusan kell. Kisarculat és névjegykártya: Minden hallgató kidolgozza a saját és egy véletlenszerűen sorsolt hallgató kisarculatát, amelyet egy névjegykártya kidolgozásán át prezentál. A névjegykártyákat elektronikus is és kinyomtatva is be kell mutatni. A névjegykártyák preferált formátuma 90×50 mm, de ettől indokolt esetben el lehet térni. Portfólió: Minden hallgató kidolgozza a portfóliója címlapját, és minimum 3-5 belső oldalát. A formátum szabadon választható. Elektronikus formában kell beadni. Prezentációk: Minden hallgató a félév során két alkalommal 10-15 perces prezentációt tart az oktató által kijelölt témáról és időpontban, az oktató által kiválasztott szakirodalom alapján. A prezentációban röviden ismertetni kell a szakirodalom legfontosabb téziseit, valamint a hallgató egyéni véleményét a témáról, egyéni gyűjtését a tézisek illusztrálására vagy esetleg cáfolására. Zárthelyi dolgozat: A zárthelyi dolgozatra a 12. héten kerül sor és célja az előadások során átbeszélt problémák megértésének, feldolgozottságának ellenőrzése. A kollázs értékelési szempontjai: az elemzés mélysége, széleskörűsége; a kollázs elrendezésének logikája, érthetőség; esztétikai igényesség; kreativitás. Az önéletrajz, névjegykártya és a portfólió esetében: a tervezői következetesség, logika, érthetőség; esztétika; a kivitelezés igényessége; innováció, ötletesség, humor; a kivitelezés minősége. A prezentáció esetében: az elemzés mélysége, az érvelés feszessége, az előadásmód, a prezentáció vizuális igényessége, a rendelkezésre álló idő kitöltése és túl nem lépése.
Szorgalmi időszakban végzett teljesítményértékelések részaránya a minősítésben
- kollázs: 10
- önéletrajz: 10
- névjegykártyák: 20
- portfólió: 20
- prezentáció (2 alkalom): 20
- zárthelyi dolgozat: 20
- összesen: 100
Vizsgaelemek részaránya a minősítésben
Az aláírás megszerzésének feltétele, az aláírás érvényessége
A félév végi aláírás feltétele az órák 50%-át meg nem haladó hiányzás, valamint az, hogy a hallgató a félévközi feladatokra szerezhető pontok felét megszerezze. A jelenlétet az oktató minden órán katalógussal ellenőrzi. Két különböző alkalommal elkövetett húsz percet meghaladó késés egy mulasztott órának felel meg. Az órák 50%-án való részvétel akadályoztatása esetén a hallgatóknak lehetőségük van a mulasztott órá(ka)t egy az adott órára az oktató által kijelölt szakirodalomból írt legalább 3500 leütéses recenzióval kiváltani. A recenziónak tartalmaznia kell egy rövid leírást a szakirodalom téziséről és a hallgató önálló véleményét, asszociációit a témával kapcsolatban. A recenzió leadásának határideje a pótlási időszak utolsó munkanapja.
Érdemjegy-megállapítás
% | |
---|---|
Jeles | 95-100 |
Jeles | 86–94 |
Jó | 70–85 |
Közepes | 60–69 |
Elégséges | 50–59 |
Elégtelen | < 50 |
Javítás és pótlás
A javítás és pótlás rendjét mindig a hatályos TVSZ szabályozza. A határidőre nem teljesített gyakorlati feladatok javítására és pótlására az utolsó órán személyesen, valamint a pótlási időszak végéig elektronikus úton van lehetőség. A halasztás azonban (ha az a hallgató hibájából történik) munkanaponként 2% levonással jár, és minden feladat elfogadásának feltétele az őt megelőző feladat egyeztetése és jóváhagyatása az oktatóval. A prezentációk pótlására csak a kurzus órarendi időpontjában van lehetőség
A tantárgy elvégzéséhez szükséges tanulmányi munka
Munka jellege | Munkaórák száma |
---|---|
részvétel a kontakt tanórákon/gyakorlat | 56 |
felkészülés a teljesítményértékelésekre | 44 |
kijelölt írásos tananyag önálló elsajátítása | 20 |
összesen | 120 |
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Kari Hallgatói Képviselet véleményezése után jóváhagyta dr. Lógó Emma oktatási dékánhelyettes 2023.03.13-án. Érvényes 2023.03.13-tól.
A félévben sorra vett témák
1. Kommunikációelméleti keret: performatívumok, propozíciók, maximák 2. Kép és szöveg viszonya 3. The medium is the message 4. Vizuális kifejezőeszközök 5. Szimbólumok, identitás 6. Giccs, ízlés 7. A hatalom vizuális reprezentációja 8. Tipográfia 9. Grafika 10. Fotó, fotográfiai reprezentáció 11. Mozgókép, film, animáció, televízió 12. Kommunikáció tárgyakkal 13. Kommunikáció térrel, térben
Előadások témái |
---|
További oktatók
Név | Beosztás | Elérhetőség |
---|---|---|
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Tantárgyi adatlap I. és II. részén túli III. részét az érintett szak(ok) szakfelelőse(i)vel való egyeztetés alapján az 1.8. pontban megjelölt Szociológia és Kommunikáció Tanszék vezetője hagyja jóvá.