Célkitűzések
A tantárgy áttekintést nyújt a hallgatóknak a menedzsment modellek alkalmazásáról és a döntéshozatali stratégiákról. A kurzus során a résztvevők megismerkednek a kapcsolódó kockázatelemzéssel és szituációs játékokon, esettanulmányokon keresztül gyakorolják a valós döntési helyzetek kezelését. A tantárgy keretében a hallgatók elsajátíthatják menedzseri döntéshozatal alapjait. Képesek lesznek megérteni a menedzserek magatartásának főbb szabályait, valamint a döntéshozatal mozgatórugóit. Elsajátítják menedzseri döntéshozatalhoz szükséges alapvető készségeket. Részletes képet kaphatnak a menedzseri döntések jellemző változatairól, a szervezet, a működés, a finanszírozás által meghatározott sajátosságokról. Megismerkedhetnek a menedzseri döntések miatt lezajló konfliktusokkal, a jellemzői vezetői magatartásformákkal. A tantárgy külön is foglalkozik a szubsztanciális és procedurális racionalitás, a korlátozott racionalitás és adminisztratív viselkedés, az intuitív racionalitás, valamint a metaracionalitás döntésekkel összefüggő kérdéseivel. A hallgatók megismerkednek a döntéshozatal lépéseivel, ezen belül külön is a cél meghatározásával, a probléma definiálásával, a lehetséges alternatív megoldások meghatározásával, az alternatív cselekvési módok értékelésével, valamint a cselekvési mód kiválasztásával, végrehajtásával és ellenőrzésével. A hallgatók áttekintést kapnak a menedzseri döntések kvantitatív módszereiről, a fuzzy módszerekről, valamint a döntésekkel kapcsolatos lineáris egyenletrendszerekről. A tantárgy külön is foglalkozik vezetői információs rendszerek és ezen belül a vezetői számvitel vezetői döntéshozatalban játszott szerepeivel és kérdéseivel. A tantárgy keretében a legfontosabb döntéshozatali modelleket is ismertetjük.
Tanulmányi eredmények
Tudás
- Ismeri a menedzseri döntéshozatal fogalomkészletének minden fontosabb elemét, érti az összefüggéseket, amelyek menedzseri munka alapját képezik.
- Áttekintéssel rendelkezik a menedzseri döntéshozatal környezetéről, a vezetők és a munkatársak kölcsönhatásairól, a szervezetek működési gyakorlatáról.
- Magabiztos módszertani tudással rendelkezik a menedzseri döntéshozatal különböző területein, érti és átlátja a tanult módszertanok alkalmazási lehetőségeit és kombinációs lehetőségeit.
Képesség
- Képes a menedzseri döntéshozatal fejlődésével kialakult motivációs, vezetési és a menedzsment funkciókhoz kapcsolódó alapvető elméletek és koncepciók szintetizáló összevetésére, racionális érvek kifejtésére, vagyis a kommunikáció különböző színterein zajló viták során véleménye megformálására és véleményének megvédésére.
- Szakmai szóhasználata során magabiztosan használja a menedzseri döntéshozatalokban szokásosan használt szakma szókincsét, a szakma szaktudományos alapfogalmait, és a rájuk épülő speciális szakszókészlet elemeit.
Attitűd
- Elfogadja, hogy az az eltérő szervezeti kultúrából fakadó szervezeti viselkedési jelenségekből fakadó menedzseri döntések történetileg és társadalmilag meghatározottak és változóak.
- Elfogadja a menedzseri döntések megközelítésének alapvetően eltérő mivoltát, és érti ezen értékek fontosságát.
- Nyitott a menedzseri döntésekkel kapcsolatos eszköztár minden formája iránt, befogadó, de nem gondolkodás nélkül elfogadó az elméleti, gyakorlati és módszertani újításokkal szemben.
- Nyitott a kritikus önértékelésre, a szakmai továbbképzés különböző formáira, az értelmiségi világlátás önfejlesztő módszereire és törekszik önmaga fejlesztésére e területeken.
- Tudatosan képviseli azon módszereket, amelyekkel a nonprofit menedzsment dolgozik, és elfogadja más tudományágak eltérő módszertani sajátosságait.
Önállóság és felelősség
- Szakmai munkaközösségbe kerülve képes az ottani szakmai elvárásoknak megfelelően összetett feladatok elvégzésére, illetve irányítására.
- A szervezeti struktúrában elfoglalt helyének megfelelő önállósággal és felelősséggel szervezi munkáját és az irányítása alatt dolgozó munkatársak tevékenységét.
- Önálló, konstruktív és asszertív az intézményen belüli és kívüli együttműködési formákban.
Oktatásmódszertan
Előadások és gyakorlatok
Tanulástámogató anyagok
- Enyediné M. (1997): Bevezetés a döntéselméletbe. Ligatura Kiadó. Budapest
- Hanyecz L. (1994): Döntéshozatal. Döntési modellek. Janus Pannonius Tudományegyetem Egyetemi Kiadó. Pécs.
- Sántáné-Tóth E. Bíró M., Gábor A., Kő A., Lovrics L. (2008): Döntéstámogató rendszerek. Panem Kiadó. Budapest.
Általános szabályok
A tárgy folyamatos számonkérésű, az ismeretek felmérésére 3 zárthelyi dolgozat szolgál, melyek közel azonos súlyú témaköröket tartalmaznak.
Teljesítményértékelési módszerek
A. Szorgalmi időszakban végzett teljesítményértékelés: A ZH írásban történik. Mindhárom ZH a tárgyalt témakörök ismereteire kérdez rá. A ZH jellemzően tesztjellegű, esetleg rövid, néhány szavas válaszokat igénylő feladatokból, kérdésekből, igaz-hamis állításokból áll. A három ZH alapján összesen 30 pont szerezhető, egy-egy ZH 10-10 pontot ér. A tantárgy teljesítésének feltétele összesen legalább 15 pont megszerzése a három ZH összesített eredménye alapján. Az egyes ZH-kra vonatkozóan nincs minimális pontszám kritérium.
Szorgalmi időszakban végzett teljesítményértékelések részaránya a minősítésben
- 1. ZH: 33
- 2. ZH: 33
- 3. ZH: 33
- összesen: 100
Vizsgaelemek részaránya a minősítésben
Érdemjegy-megállapítás
% | |
---|---|
Jeles | 91-100 |
Jeles | 81–90 |
Jó | 71–80 |
Közepes | 61–70 |
Elégséges | 50–60 |
Elégtelen | 0-49 |
Javítás és pótlás
Mindhárom zárthelyi pótlására/javítására lehetőség van. Pótlás/javítás esetén a pót/javító ZH eredménye számít a végeredménybe. A félévközi jegy megszerzésére a zárthelyiken és azok megadott időpontban való pótlásán/javításán kívül más lehetőség nincs.
A tantárgy elvégzéséhez szükséges tanulmányi munka
Munka jellege | Munkaórák száma |
---|---|
részvétel a kontakt tanórákon | 28 |
felkészülés a teljesítményértékelésekre | 62 |
összesen | 90 |
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Kari Hallgatói Képviselet véleményezése után jóváhagyta dr. Lógó Emma oktatási dékánhelyettes 2025.07.07-én. Érvényes 2025.07.07-től.
A félévben sorra vett témák
Előadások témái | |
---|---|
1. | A menedzseri döntéshozatal fogalmai. |
2. | A menedzseri döntéshozatal alapjai. A menedzserek döntéshozatali magatartásának főbb szabályai, a döntéshozatal mozgatórugói. |
3. | A menedzseri döntéshozatalhoz szükséges alapvető készségek. |
4. | A menedzseri döntések jellemző változatai, a szervezet, a működés, a finanszírozás által meghatározott sajátosságok. |
5. | A menedzseri döntések miatt lezajló konfliktusok, a jellemzői vezetői magatartásformák. |
6. | A szubsztanciális és procedurális racionalitás, a korlátozott racionalitás és adminisztratív viselkedés, az intuitív racionalitás, valamint a metaracionalitás döntésekkel összefüggő kérdései. |
7. | A döntéshozatal lépései, ezen belül: a cél meghatározása, a probléma definiálása, a lehetséges alternatív megoldások meghatározása, az alternatív cselekvési módok értékelése, a cselekvési mód kiválasztása, végrehajtása és ellenőrzése. |
8. | A menedzseri döntések általános kvantitatív módszerei. |
9. | Fuzzy módszerek a döntéshozatalban. |
10. | Lineáris egyenletrendszerek alkalmazása a döntéshozatalban. |
11. | Vezetői információs rendszerek alkalmazása a döntések támogatásában |
12. | A vezetői számvitel vezetői döntéshozatalban játszott szerepei és kérdései. |
13. | Döntéshozatalii modellek I. Pro-Kontra elemzés, SWOT Analízis, PEST-elemzés |
14. | Döntéshozatali modellek II. Súlyozatlan Döntési Mátrix, Pareto-elemzés, vagy másnéven ABC-elemzés. Megvalósíthatósági Tanulmány. Vroom-Yetton Döntési Modell. |
További oktatók
Név | Beosztás | Elérhetőség |
---|---|---|
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Tantárgyi adatlap I. és II. részén túli III. részét az érintett szak(ok) szakfelelőse(i)vel való egyeztetés alapján az 1.8. pontban megjelölt Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék vezetője hagyja jóvá.