Célkitűzések
A tárgy célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a digitalizáció és tágan vett hálózati gazdaság alap- kérdéseivel, lényeges kihívásaival és vezetői szempontból érdekes lehetőségeivel. Projetkszerű módszertan segítségével a tan-tárgy során azt fogják elsajátítani a hallgatók, miként alakulnak – vagy alakulhatnak át a hagyományosnak tekinthető üzleti folyamatok az IKT hatásainak következtében. Kiindulásként az infokomonikációs technológiák (IKT) makrogazdasági hatásait foglaljuk össze, kiemelve a termelékenység, gazdasági növekedés és foglalkoztatás kérdésköreit. Ehhez kapcsolódóan a digitális vagy információs termékek mikroökonómiai sajátosságait tekintjük át különösen azokat az üzleti modelleket, amelyek a vállalatok és vállalkozások számára fontosak. Részletesen foglakozunk az IKT beruházások megtérülésének kérdéseivel, az elterjedt platformok (app-ek) gazdaságtani kérdéseivel, és az adat-gazdáság számos vetületével. A horizontális területek után górcső alá vesszünk néhány vertikális gazdasági területet, mint például az e-kereskedelem, a pénzügyi szolgáltatások, az iparfejlesztés (IPAR 4.0) illetve néhány jellegzetes közszféra hatást. Kimondottan jövőbe tekintő területnek szánjuk a virtuális új iparágak üzleti lehetőségeit, mint például az e-sport vagy kiterjesztett valósághoz kapcsolódó szolgáltatások. Az alapos mikro- és makroökonómiai koncepciók megmutatása mellett hangsúlyozzuk, hogy a tantárgy kimondottan vezetői szemléletű és nem igényel előtanulmányokat.
Tanulmányi eredmények
Tudás
- Megismeri a digitális és hálózati gazdaság közgazdasági és kiemelten pénzügyi modelljeit.
- Elsajátítja az üzleti modellalkotás alapjait különösen a modern digitális ökoszisztémában.
- Megismeri az IKT beruházások elemzésének pénzügyileg elfogadható elemzési technikáit és az ezzel kap-csolatos döntések meghozatalához szükséges modellek összeállítását.
- Átfogó képet fog alkotni az e-kereskedelem, az iparfejlesztés, a közszféra gazdasági transzformá- ciójáról, és az ezzel járó vezető feladatokról.
- Elsajátítja a vezetői és stratégiai gondolkodás közgazdasági – kiemelten pénzügyi – alapjait, azt hogyan nö-veli az IKT a vállalati és gazdasági versenyképességet mikró és makró szinten.
Képesség
- Képes digitális üzleti modellek megtervezésére és kommunikálására.
- Képes IKT pénzügyi megtérülési számítások elvégzésére, IKT beruházások egyszerű értékelésére.
- Képes szakmai tanácsadó és koncepció alkotó munka megkezdésére az állam, a vállalatok és a vállalko-zások szintjén a gazdaság digitális transzformációjának elemzésének területén.
Attitűd
- Újító és kezdeményező magatartást tanúsít a vállalkozások és vállalatok fejlesztésében.
- Facilitáló és konszenzus kereső viselkedésre képes multidiszciplináris stratégiai környezetben (in- formatikus, közgazdász, pénzügyi szakember, marketinges, termékfejlesztő, közigazgatás szer- vező stb.)
- Elfogadja az IKT gazdasági dinamikáját és igazodni képes annak gazdasági hatásaihoz.
- Tudatossá válik a robotizáció, mesterséges intelligencia, algoritmusgazdaság egyelőre „gyenge je- leinek” ér-tékelésére, és érzékelésére.
- Fogékony lesz az állami szerepvállalás elfogadására, az ezen a téren való együttműködésre.
Önállóság és felelősség
- Vezetői döntések lesz képes meghozni a digitális gazdaság bizonyos területein.
- Felelősséggel fog tudni állást foglalni az IKT társadalmi hatásaival kapcsolatban.
- Önálló, de konstruktív és befogadó együttműködésekre is kész lesz az üzletfejlesztés területén.
Oktatásmódszertan
Előadások, egyéni feladatok és csoportmunka.
Tanulástámogató anyagok
- Nemeslaki A. (2020): Digitális transzformáció projekt, oktatási segédanyag, BME GTK, Budapest
- Tárgyfelelős által készített jegyzet és letölthető formában a tanuláshoz felhasználható az előadásokon bemutatott diasorozat és cikkek.
- A tárgyhoz kapcsolódó jegyzet és a bemutatott diasorozat a tantárgy Moodle oldaláról letölthető.
Általános szabályok
A 2.2. pontban megfogalmazott tanulási eredmények értékelése beadandó projektfeladat értékelése alapján történik.
Teljesítményértékelési módszerek
Egy projektfeladat készítése a félév során, csoportos és egyéni elemekkel 50-50%-ban. A hallgató által választott szakterületen egy adott digitalizációs technológia vagy modell alkalmazhatóságának a bizonyítása a feladat, primer és/vagy szekunder kutatással támogatott módon. A leadási határidő a 12. oktatási hét vége.
Szorgalmi időszakban végzett teljesítményértékelések részaránya a minősítésben
- Projektfeladat: 100
- Összesen: 100
Vizsgaelemek részaránya a minősítésben
Érdemjegy-megállapítás
% | |
---|---|
Jeles | 91-100-100 |
Jeles | 85-90 |
Jó | 70-84 |
Közepes | 55-69 |
Elégséges | 40-54 |
Elégtelen | 0-39 |
Javítás és pótlás
A TVSZ megfelelő paragrafusa szerint.
A tantárgy elvégzéséhez szükséges tanulmányi munka
Munka jellege | Munkaórák száma |
---|---|
részvétel a kontakt tanórákon | 23 |
félévközi készülés az órákra | 27 |
projekt feladat elkészítése | 70 |
kijelölt írásos tananyag önálló elsajátítása | 30 |
Összesen | 150 |
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Kari Hallgatói Képviselet véleményezése után jóváhagyta dr. Lógó Emma oktatási dékánhelyettes 2022.01.10-én. Érvényes 2022.01.10-től.
A félévben sorra vett témák
A 2.2. pontban megfogalmazott tanulási eredmények eléréséhez a tantárgy a következő tematikai blokkokból áll.
Előadások témái | |
---|---|
1. | Bevezetés a digitális gazdaság és információgazdaság fogalomkörébe és jelentőségébe |
2. | Információrendszerek típusai, tervezése, fejlesztése |
3. | IT rendszerek tervezése, fejlesztése |
4. | IT rendszerek működtetése |
5. | A digitális termékek gazdaságtana |
6. | Platform gazdaságtan – kétoldalú piacok elmélete |
7. | Vállalati internet stratégia – e-business és digitális transzformáció |
8. | Az iparfejlesztés digitális gazdaságtana |
9. | Digitális iparágak működése |
10. | Technológiai fejlődés és új technológiák |
11. | Digitális technológiák az iparban hallgatói csoportmunka |
12. | Digitális technológiák a vállalatirányításban hallgatói csoportmunka |
13. | Digitális technológiák az oktatásban hallgatói csoportmunka |
14. | Digitális gazdaságtan hallgatói csoportmunka |
15. | Hallgatói egyéni feladatok bemutatása |
16. | Hallgatói egyéni feladatok bemutatása |
További oktatók
Név | Beosztás | Elérhetőség |
---|---|---|
Dr. Kis Gergely | egyetemi adjunktus | kis.gergely@gtk.bme.hu |
Dr. Nemeslaki András | egyetemi tanár | nemeslaki.andras@gtk.bme.hu |
Sándorfi Gergő Álmos | PhD hallgató | sandorfi.gergo.almos@gtk.bme.hu |
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Tantárgyi adatlap I. és II. részén túli III. részét az érintett szak(ok) szakfelelőse(i)vel való egyeztetés alapján az 1.8. pontban megjelölt Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék vezetője hagyja jóvá.