Szak: Villamosmérnöki szak, mesterképzés
Tantárgy szerepe: Kötelezően választott
Ajánlott félév: 0
Szak: Mérnök informatikus szak, mesterképzés
Tantárgy szerepe: Kötelezően választott
Ajánlott félév: 0
Célkitűzések
A tantárgy célja, hogy a villamosmérnök hallgatók számára speciális ismereteket nyújtson a vállalati jogról. A kurzus során magánjogi-polgári jogi ismeretekkel gyarapodnak a hallgatók. A mai életben alapvető, hogy akár egy villamosmérnök szakember - aki akár kezdő vállalkozását kívánja megindítani, vagy meglévő vállalkozásba belépni - eligazodjon a különböző vállalkozási formák között, rendelkezzen a különböző - társasági formában működő – vállalatok létesítéséhez, vezetéséhez, működtetéséhez szükséges alapismeretekkel, valamint az ehhez kapcsolódó szak-területek alapvető jogi szabályismerettel. A fentieknek megfelelően a tárgy ismeretanyaga többágú: alapvetően társasági jogi ismereteket nyújt – kiemelt figyelmet szentelve a felelősségi alakzatoknak is - ugyanakkor kiegészül mindez a vonatkozó adójogi, bankjogi, versenyjogi és szellemi alkotások jogával kapcsolatos szabályokkal. A hallgatók képet kapnak arról, hogy a tár-sasági jog milyen helyet foglal el a polgári jogon belül. Áttekintést kapnak a félév során a gazdasági társaságok működésével kapcsolatos – mind anyagi jogi, mind eljárásjogi - kérdésekről. Komplex rálátásuk lesz a gazdasági intézmény-rendszerre, melyben el tudják majd helyezni az egyes gazdálkodó szervezeteket.
Tanulmányi eredmények
Tudás
- Ismeri a vállalati jog fogalmát, részterületeit, alapvető forrásait.
- Tiszában van a társasági jog részletesebb szabályaival, különösen a Kft-tés az Rt-t érintő részekkel.
- Ismeri a felelősség, károkozás, kártérítés fogalmait, valamint az ehhez közelálló jogintézményeket (kártalanítás, utaló magatartás, megtérítés).
- Tisztában van az anyagi és eljárási versenyjog fogalmaival, valamint komplexebb módon ismeri a versenyellenes magatartásokat.
- Ismeri a közigazgatási jog és a gazdasági büntetőjog legfontosabb rendelkezéseit.
- Tisztában van a szellemi alkotások jogának legfontosabb szabályaival.
Képesség
- Képes a gyakorlatban a vállalati működés szabályozásainak megfelelő értelmezésére, elhelyezésére
- Képes az anyagi és eljárásjogi szabályok magabiztos megkülönböztetésére, érti ezek jelentőségét a gazdasági életben.
- Képes egy sokszempontú összefüggésrendszer megragadására, a vizsgált témakör tekintetében a vállalati stratégia modellezésére.
- Meglévő ismereteinek komplex alkalmazásával képes a kritikai gondolkodásra.
Attitűd
- Megfelelően tudatos a gazdaság jogi szabályozásának értékelése során, sokféle forrásból tájékozódik, tudatosan keresi az alternatív megoldásokat.
- Nyitott a komplexebb jogterületek így a versenyjog, reklámjog, szellemi alkotások jogára vonatkozó szabályok összefüggéseire, jelentőségére.
- Nyitott a kritikus önértékelésre, a tevékenységeken alapuló, aktív, tanulási módszerekre, a kísérletező stílusra
- Komplex módon alkalmazza az alapjogi sztenderdek és a szerződési jog alapelvek érvényesülését.
Önállóság és felelősség
- nyitottan fogadja a megalapozott kritikai észrevételeket,
- képes önállóan gyakorlati feladatokat megoldani.
Oktatásmódszertan
A tantárgy oktatása a vállalati jog szabályozási rendszerének, összefüggéseinek és egyes kihívásainak bemutatására épül előadások formájában.
Tanulástámogató anyagok
- Kötelező: Bodzási Balázs – Grad-Gyenge Anikó – Pázmándi Kinga (szerk.): Üzleti jog – Gazdasági Civiljog. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Budapest, 2019.
- Előadásanyagok
Általános szabályok
A tanulási eredmények értékelése a szorgalmi időszak során teljesítendő zárthelyi dolgozatok alapján és az órán elvégzett feladatok értékelése alapján történik. A tantárgy teljesítéséhez szükséges a zárthelyi dolgozatok legalább 50%-os teljesítése.
Teljesítményértékelési módszerek
Szorgalmi időszakban végzett teljesítményértékelések részletes leírása: A képesség típusú kompetenciaelemeinek komplex, írásos értékelési módja írásbeli dolgozat formájában, a dolgozat állhat tesztkérdésekből, melyek az egyes fogalmak értelmezését és az azok közötti össze-függések felismerését; esszékérdésekből, melyek a lexikális tudást, valamint a szintetizáló képességet vizsgálják; a rendelkezésre álló munkaidő 30-90 perc.
Szorgalmi időszakban végzett teljesítményértékelések részaránya a minősítésben
- Zárthelyi 1.: 40
- Zárthelyi 2.: 40
- Óra munka: 20
- összesen: 100
Vizsgaelemek részaránya a minősítésben
Az aláírás megszerzésének feltétele, az aláírás érvényessége
-
Érdemjegy-megállapítás
| % | |
|---|---|
| Jeles | 91-100 |
| Jeles | 85–90 |
| Jó | 76-84 |
| Közepes | 64-75 |
| Elégséges | 50-63 |
| Elégtelen | < 50 |
Javítás és pótlás
A zárthelyi dolgozatok javítására és pótlására a TVSZ szerint van lehetőség. Az órai munkával elért eredmény nem javítható vagy pótolható.
A tantárgy elvégzéséhez szükséges tanulmányi munka
| Munka jellege | Munkaórák száma |
|---|---|
| részvétel a kontakt tanórákon | 28 |
| felkészülés a teljesítményértékelésre | 32 |
| összesen | 60 |
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Kari Hallgatói Képviselet véleményezése után jóváhagyta dr. Szandi-Varga Péter oktatási dékánhelyettes 2025.11.10-én. Érvényes 2025.11.10-től.
A félévben sorra vett témák
| Előadások témái | |
|---|---|
| 1. | Társasági jog (Bt.-re és Kft.-re vonatkozó szabályozás) |
| 2. | Társasági jog (Rt.-re vonatkozó szabályozás) |
| 3. | Társasági jog (tőkebefektetés) |
| 4. | Felelősségi szabályok általában. (Jogi felelősség a gazdasági életben. A kártérítés alapszabályai; kártalanítás, utaló magatartás, megtérítés.) |
| 5. | A gazdasági társaságok vezetési rendszerének jogi szabályozása. Vezetői felelősség |
| 6. | ZH |
| 7. | Bankjog |
| 8. | Fintech |
| 9. | Versenyjog |
| 10. | Szellemi alkotások joga |
| 11. | Reklámjog – társadalmi felelősség |
| 12. | Adójog |
| 13. | Polgári eljárásjog |
| 14. | ZH |
További oktatók
| Név | Beosztás | Elérhetőség |
|---|---|---|
| Dr. Pap Péter | egyetemi tanársegéd | pap.peter@gtk.bme.hu |
| Dr. Víg Zoltán | egyetemi adjunktus | vig.zoltan@gtk.bme.hu |
| Dr. Puskás Tamás | egyetemi tanársegéd | puskas.tamas@gtk.bme.hu |
| Dr. Tomasovszky Edit | egyetemi adjunktus | tomasovszky.edit@gtk.bme.hu |
| Dr. Grad-Gyenge Anikó | egyetemi docens | grad-gyenge.aniko@gtk.bme.hu |
| Dr. Nagy Krisztina | egyetemi adjunktus | nagy.krisztina@gtk.bme.hu |
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Tantárgyi adatlap I. és II. részén túli III. részét az érintett szak(ok) szakfelelőse(i)vel való egyeztetés alapján az 1.8. pontban megjelölt Üzleti Jog Tanszék vezetője hagyja jóvá.