Szak: Kommunikáció és médiatudomány alapszak BA
Tantárgy szerepe: Kötelezően választott
Ajánlott félév: 3
Célkitűzések
A kurzus célja, hogy áttekintést adjon a művészetfilozófia alapproblémáiról, és megismertesse a hallgatókat azokkal az elemzési módszerekkel, amelyek segítségével világosan megragadhatjuk a művészet alapkérdéseit, és válaszokat fogalmazhatunk meg rájuk. A félév során elsősorban arra fogunk koncentrálni, hogy a művészetfilozófiai problémák hogyan jelennek meg a kortárs kulturális termelés és fogyasztás mindennapjaiban, és hogyan befolyásolják a művészeti kommunikáció gyakorlatát. A fogalmi elemzés mellett tehát az órai beszélgetések során komoly hangsúlyt fektetünk majd a művészet társadalmi kontextusának, a kortárs művészeti intézményrendszerek működésének, és a kulturális diskurzusokat irányító (a technológiai környezet megváltozásának hatására részlegesen átalakuló) kommunikációs normáknak a vizsgálatára.
Tanulmányi eredmények
Tudás
- Társadalomtudományi módszertanok ismerete
- Kommunikációs és médiajelenségek leírásához szükséges fogalomkészlet ismerete
Képesség
- Akadémiai jellegű feladatoknál ítélőképesség, önálló döntés képessége
- Elemzési képesség
Attitűd
- Önkritikára és önfejlesztésre való nyitottság
- Saját (nyugati) kulturális hagyományok akceptálása
Önállóság és felelősség
- Saját világnézetének szakmai közegben való megjelenítése
Oktatásmódszertan
Előadások és közös elemzések
Tanulástámogató anyagok
- A tantárgy elvégzéshez szükséges oktatási anyagok, szakirodalom a kurzus moodle-oldaláról érhető el a hallgatóknak (edu.gtk.bme.hu)
Általános szabályok
Response paper: az adott óra kötelező szakirodalmára kritikai észrevételekkel reflektáló rövid esszé (terjedelem: maximum 3000 leütés; felépítés: rövid kérdés, amelyre a hallgató értelmezése szerint az olvasott szöveg választ keres + a válasz strukturált ismertetése). Gyakorlati feladat: esettanulmány, amely egy kortárs művészeti jelenség bemutatásából és a jelenség recepciójának elemzéséből áll – megmutatva, hogy az órákon tárgyalt művészetfilozófiai problémák hogyan jelentek meg a nyilvános kulturális térben zajló viták és konfliktusok során. Rövidkritika: 3-4 flekkes kritikai írásmű a hallgató által választott kulturális termékről (irodalmi mű, film, színházi előadás, képzőművészeti kiállítás, koncert stb.). Az órai munka az órai diszkussziókban való aktív és rendszeres részvételt jelenti. A puszta jelenlét tehát önmagában nem elegendő az órai munkában való részvétel teljesítéséhez.
Teljesítményértékelési módszerek
A jegyszerzés feltétele: két zárthelyi dolgozat megírása vagy megadott számú response paper elkészítése. (A hallgató választhat, hogy zárthelyi dolgozat megírása vagy response paperek leadása révén kíván részt venni a közös munkában.) Amennyiben valamelyik feltétel nem teljesül, a hallgató nem adhat le vizsgadolgozatot és nem vehet részt szóbeli vizsgán. Az aláírás megszerzésének feltétele a két összegző teljesítményértékelés (zh) beadása vagy a részteljesímény-értékelés típusú ún. response paperek beadása. A jegyszerzés további feltétele: gyakorlati feladat elkészítése. A jegyszerzés további feltétele: rövidkritika leadása. Az órákon közösen elemezzük a megszületett szövegeket, és segítséget adunk a szerzőknek, hogy az írásműveket publikálható formára hozzák. (A hallgatók dönthetnek úgy, hogy rövidkritika helyett szintén gyakorlati feladatot adnak le.) A hallgató választhat, hogy milyen formában szeretne vizsgázni: leadhat szemináriumi dolgozatot (írásbeli vizsga) vagy részt vehet szóbeli vizsgán.
Szorgalmi időszakban végzett teljesítményértékelések részaránya a minősítésben
- response paperek vagy zárthelyi dolgozatok: 20
- gyakorlati feladat és rövidkritika: 20
- órai munka: 10
- összesen: 50
Vizsgaelemek részaránya a minősítésben
- vizsga: 50
Az aláírás megszerzésének feltétele, az aláírás érvényessége
Az aláírás feltétele az óralátogatás (max. 30 százalékos hiányzás).
Érdemjegy-megállapítás
| % | |
|---|---|
| Jeles | 95-100 |
| Jeles | 85–94 |
| Jó | 70–84 |
| Közepes | 60–69 |
| Elégséges | 50–59 |
| Elégtelen | 0–49 |
Javítás és pótlás
A javítás és pótlás rendjét mindig a hatályos TVSZ szabályozza.
A tantárgy elvégzéséhez szükséges tanulmányi munka
| Munka jellege | Munkaórák száma |
|---|---|
| részvétel a kontakt tanórákon | 56 |
| félévközi készülés a gyakorlatokra | 24 |
| felkészülés a teljesítményértékelésekre | 10 |
| kijelölt írásos tananyag önálló elsajátítása | 40 |
| vizsgafelkészülés | 50 |
| összesen | 180 |
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Kari Hallgatói Képviselet véleményezése után jóváhagyta dr. Szandi-Varga Péter oktatási dékánhelyettes 2025.11.10-én. Érvényes 2025.11.10-től.
A félévben sorra vett témák
1. A művészet meghatározása 2. Művészet és megismerés 3. Művészet és érzelmi tudás 4. Művészet és moralitás 5. Az interpretáció természete 6. Esztétikai tulajdonságok 7. Magasművészet és tömegkultúra 8. Az ízlés problémája 9. Esztétikai normativitás 10. A művészi érték kapcsolata a művek morális, kognitív/episztemikus, politikai, terapeutikus stb. értékével 11. A fikció természete 12. Esztétikai indokok és választások 13. Imaginative resistance 14. Esztétikai vétkek és erények
| Előadások témái |
|---|
További oktatók
| Név | Beosztás | Elérhetőség |
|---|---|---|
A tantárgykövetelmények jóváhagyása és érvényessége
A Tantárgyi adatlap I. és II. részén túli III. részét az érintett szak(ok) szakfelelőse(i)vel való egyeztetés alapján az 1.8. pontban megjelölt Szociológia és Kommunikáció Tanszék vezetője hagyja jóvá.